Ugrás a tartalomhoz Skip to left sidebar Skip to footer

Kultúra

“Lónyay 200”

“Lónyay 200”
Kedves tuzsériak és nem tuzsériak!
2022.07.01.-én a Tuzsér Községért Közalapítvány és a Magyar Posta együttműködésének köszönhetően
megjelent a gróf Lónyay Menyhért születésének 200-ik évfordulójára tervezett Emlékbélyeg és Díszboríték.
Külön köszönet a Tuzsér Községért Közalapítványnak, és elnökének Klicsu Ferencnek, hiszen nagy előkészítő munka előzte meg a bélyeg és a boríték megjelenését.
Kiemelt figyelmet érdemel a bélyegen háttérként megjelenő tuzséri Lónyay kastély!
Köszönjük a készítők munkáját is!
Akik szeretnének vásárolni az imént említett emléktárgyakból azok a postán megtehetik.

„Lónyay 200” a Magyar Tudományos Akadémián

2022.05.17-én a Tuzsér Községért Közalapítvány és a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében gròf Lónyay Menyhért születésének kétszázadik évfordulója alkalmából megrendezésre került emlékülésen és könyvbemutatón vettünk részt, népes tuzséri, kisvárdai és lónyai delegációval. Egy megismételhetetlen és történelmi pillanathoz érkeztünk el a rendezvénysorozat újabb helyszínén. Dr. Freund Tamás az akadémia elnöke, és Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő után megtisztelő és egyben felemelő érzés volt számomra, hogy abban a teremben mondhattam köszöntőt, amelyben Lónyay Menyhért számos beszédet intézett a hallgatósághoz. „Társaimmal egyre nemesebb irányt tűztünk ki magunknak. Szorgalommal, igyekezettel tanultunk, saját elhatározásunkból. Mondottuk egymásnak, hogy hasznos polgáraivá akarunk lenni a hazának, s erre kell, hogy tanuljunk, ismereteket gyűjtsünk!” Hát legyen ez a cél a következő generáció számára!

Köszönet a Tuzsér Községért Közalapítványnak, Klicsu Ferencnek a szervezésért, a Magyar Tudományos Akadémiának és Freund Tamás elnök úrnak, Lónya Község Önkormányzatának és Nagy Ernő polgármester úrnak valamint valamennyi előadónak az együttműködésért. Köszönet Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő úrnak, valamint Seszták Oszkárnak, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnökének, hogy ügyünk mögé álltak, és támogatják a „Lónyay 200” rendezvénysorozatot.

Galéria

 

Az Önkormányzat és a Református Egyházközség együtt emlékezett

2022. március 13-án vasárnap együtt emlékezett az 1848-as forradalom emléknapjára Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat és a Tuzséri Református Egyházközség. Az istentiszteleten Bodnár Róbert lelkipásztor is arról szolgált, hogy legyen béke, hisz a márciusi ifjak is ezt akarták: Legyen béke, szabadság és egyetértés!

Az ünnepi istentiszteleten Ferkovics Tibor polgármester mondott ünnepi beszédet, kiemelte: „..napjainkban egy másik hadszíntéren kell helytállnunk, és hirdetni magyarságunkat, nemcsak egyszer, hanem nap mint nap, és nemcsak szavakkal, hanem cselekedetekkel.” Elmondta, hogy az ukrán-orosz háború miatt a határt átlépő háborús menekülteknek községünk elsők között nyújtott segítő kezet, amire nagyon büszkék lehetünk.

A Lónyay Menyhért Általános Iskola diákjai műsort is adtak, Berki Géza 7.a osztályos tanuló elénekelte a Nemzeti Dalt, melyet Békési Zoltán kísért gitáron, majd a Tavaszi szél vizet áraszt népdal táncos koreográfiával előadott változatát tekinthették meg a jelenlévők.

Ezt követően a Történelmi Emlékparkban lévő 1848-as kopjafa megkoszorúzása következett.

Képek

 

 

1848-ra emlékeztünk

Segítő kéz az ukrán háborús menekülteknek

Kedves tuzsériak!
??????????????
Figyelve az Ukrajnában zajló eseményeket, településünk is segítő kezet nyújt az onnan érkező háborús menekülteknek. Az önkormányzat szálláshelyén szombaton 29 fő volt, ma 32 az itt tartózkodók száma. Szinte kizárólag anyák és gyermekeik, főleg Kijev környékéről, de van család Luganszk körzetéből is.
A CSALÁDOK ELLÁTÁSA BIZTOSÍTVA VAN! Köszönjük a Tuzséri Református Egyházközség segítségét is!
Sokan keresnek adományokkal kapcsolatban. Arra kérnék mindenkit, ezt ne itt tegyék meg, hanem pl. a református egyházon vagy karitatív szervezeteken keresztül.
Szívből jővő köszönetet szeretnék mondani minden olyan tuzséri és környékbeli személynek akik folyamatosan segítséget nyújtanak, akár itt a községben,akár Záhonyban és a többi határon!????

Tuzsér a Kossuth Rádióban

Köszönjük szépen a lehetőséget a Kossuth Rádiónak!

Megtisztelő volt számunkra , hogy megmutathattuk  tuzséri értékeinket: a Lónyayak épített és szellemi örökségét, az európai uniós és nemzeti oltalom alá helyezett “híres tuzséri almát”, Tukacsné Rózsika néni gyönyörű babagyűjteményét, ízletes almás kalácsunkat, a Kárpát-medencei kézműves és hagyományápoló táborunkat, a tuzséri díjnyertes és világbajnok pálinkánkat, a baptista fúvószenekarunkat. Köszönet minden közreműködőnek!

Nagyon-nagyon büszkék lehetünk kincseinkre, értékeinkre!

Nagy felelősségünk ezeket az értékeket megőrizni, továbbvinni, és az utókornak továbbadni!

Képek

Tuzsér a Kossuth Rádióban

Gróf Lónyay Menyhért születésének 200. évfordulójára emlékeztünk településünkön

„Lónyay 200”

Településünkön, a Lónyay család ősi fészkében is megemlékeztünk volt miniszterelnökünkről.
„Hogy mivé lehet egy nagybirtok, mivé formálhatja az egész vidéket, miként lehet dús áldássá, ahelyett, hogy a fejlődését megkötő átokká válna, arra Tuzsér a példa. Nem egy község ügye ez, hanem magasabb probléma,
általános nemzeti ügy. Példaadás arra, hogy a vagyonnak, miként lehet nemzeti aktivitása, a kastély miként tart szerves emberi, kulturális kapcsolatot a kunyhóval.”

„Lónyay 200” emlékezés a megyeházánál

Megemlékezés a Megyeházánál
„Hajlamai, szellemi iránya és sokoldalú műveltsége szerint ő olyan politikai iskolához tartozott, amely azon fáradozott, hogy a haladást és a konzervativizmust összebékítse, amely a szabadelvű intézményeket szereti, de mégis, éppen ezért, nagy súlyt fektet a rendre és a jó adminisztrációra”

„LÓNYAY 200”

200 évvel ezelőtt, 1822 január 6-án született Nagylónyai és Vásárosnaményi gróf Lónyay Menyhért, volt magyar miniszterelnök, a tuzséri nép szeretett földesura.
„Bizony imádásig tisztelte is ez a nép az ő jóságos földesurát, községben s egyházban egyaránt!”
A miniszterelnöki, és hadügyminiszteri betöltött pozíciója előtt a kiegyezés kormányának pénzügyminisztere.
„Lónyay Menyhért két gazdasági és politikai világ átmenetének nagy formátumú egyénisége volt, annak a nagy nemzedéknek a tagja, amely lerakta a polgári Magyarország alapjait”
A mai napon a születésének 200. évfordulója alkalmából, a pénzügyminiszter Úr által szervezett ünnepi megemlékezésen vettünk részt. A kis delegációval képviseltük megyénket. Felemelő érzés volt, köszönjük, hogy ott lehettünk.