Ugrás a tartalomhoz Skip to left sidebar Skip to footer

Szerző: Ferkovics Tibor

„Lónyay 200” a Magyar Tudományos Akadémián

2022.05.17-én a Tuzsér Községért Közalapítvány és a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében gròf Lónyay Menyhért születésének kétszázadik évfordulója alkalmából megrendezésre került emlékülésen és könyvbemutatón vettünk részt, népes tuzséri, kisvárdai és lónyai delegációval. Egy megismételhetetlen és történelmi pillanathoz érkeztünk el a rendezvénysorozat újabb helyszínén. Dr. Freund Tamás az akadémia elnöke, és Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő után megtisztelő és egyben felemelő érzés volt számomra, hogy abban a teremben mondhattam köszöntőt, amelyben Lónyay Menyhért számos beszédet intézett a hallgatósághoz. „Társaimmal egyre nemesebb irányt tűztünk ki magunknak. Szorgalommal, igyekezettel tanultunk, saját elhatározásunkból. Mondottuk egymásnak, hogy hasznos polgáraivá akarunk lenni a hazának, s erre kell, hogy tanuljunk, ismereteket gyűjtsünk!” Hát legyen ez a cél a következő generáció számára!

Köszönet a Tuzsér Községért Közalapítványnak, Klicsu Ferencnek a szervezésért, a Magyar Tudományos Akadémiának és Freund Tamás elnök úrnak, Lónya Község Önkormányzatának és Nagy Ernő polgármester úrnak valamint valamennyi előadónak az együttműködésért. Köszönet Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő úrnak, valamint Seszták Oszkárnak, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnökének, hogy ügyünk mögé álltak, és támogatják a „Lónyay 200” rendezvénysorozatot.

Galéria

 

Lassan befejeződik a 4. számú főút melletti csomópont átépítése

A  4. sz főúton Tuzsér bekötő út ás a Márta utca csomópontjának átépítése, ami március 17-én kezdődött önkormányzatunk  és  a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közreműködésével, lassan befejeződik.  A bekötőút  vonalvezetése megmaradt, a csomópont az átépítés után már megkapta az új aszfalt kopóréteget.  Következő lépésként a Magyar Közút Forgalomtechnikai Osztályának közreműködésével megtörténik a kamionforgalom átterelése a 4145. számú útra (régi négyes).

Képek

Az Önkormányzat és a Református Egyházközség együtt emlékezett

2022. március 13-án vasárnap együtt emlékezett az 1848-as forradalom emléknapjára Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat és a Tuzséri Református Egyházközség. Az istentiszteleten Bodnár Róbert lelkipásztor is arról szolgált, hogy legyen béke, hisz a márciusi ifjak is ezt akarták: Legyen béke, szabadság és egyetértés!

Az ünnepi istentiszteleten Ferkovics Tibor polgármester mondott ünnepi beszédet, kiemelte: „..napjainkban egy másik hadszíntéren kell helytállnunk, és hirdetni magyarságunkat, nemcsak egyszer, hanem nap mint nap, és nemcsak szavakkal, hanem cselekedetekkel.” Elmondta, hogy az ukrán-orosz háború miatt a határt átlépő háborús menekülteknek községünk elsők között nyújtott segítő kezet, amire nagyon büszkék lehetünk.

A Lónyay Menyhért Általános Iskola diákjai műsort is adtak, Berki Géza 7.a osztályos tanuló elénekelte a Nemzeti Dalt, melyet Békési Zoltán kísért gitáron, majd a Tavaszi szél vizet áraszt népdal táncos koreográfiával előadott változatát tekinthették meg a jelenlévők.

Ezt követően a Történelmi Emlékparkban lévő 1848-as kopjafa megkoszorúzása következett.

Képek

 

 

1848-ra emlékeztünk

Gróf Lónyay Menyhért születésének 200. évfordulójára emlékeztünk településünkön

„Lónyay 200”

Településünkön, a Lónyay család ősi fészkében is megemlékeztünk volt miniszterelnökünkről.
„Hogy mivé lehet egy nagybirtok, mivé formálhatja az egész vidéket, miként lehet dús áldássá, ahelyett, hogy a fejlődését megkötő átokká válna, arra Tuzsér a példa. Nem egy község ügye ez, hanem magasabb probléma,
általános nemzeti ügy. Példaadás arra, hogy a vagyonnak, miként lehet nemzeti aktivitása, a kastély miként tart szerves emberi, kulturális kapcsolatot a kunyhóval.”