Tuzsér címer
  • Koszorúzás a Kárpát-medencei kézműves tábor zárónapján

Írta: Root Adminisztrátor Ekkor: 2014-07-13 08:00

Majdnem napra pontosan 100 évvel ezelőtt tört ki az első világháború. A harcok során rengeteg honfitársunk, köztük sok tuzséri katona esett el.

Nekünk magyaroknak, kötelességünk elesett katonáink, nagyapáink, dédapáink előtt fejet hajtani, és tisztelegni, akik életüket áldozták a veszélyben forgó haza védelmében.

Egyedülálló és kivételes ez a mai nap a településünk, valamint a Kárpát-Medencei Kézműves és Hagyományápoló tábor életében is.

Örömteli, hogy a megemlékezésre, katonai tiszteletadással együtt kerül sor, de még örömtelibb, hogy községünk lakóin kívül, az elszakított országrészekről: Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, és a Vajdaságból érkezett gyermekekkel, és felnőttekkel emlékezhetünk meg a háborúban elesettekről.

1914. június 28.-án halálosan megsebesítették Ferenc Ferdinánd főherceget, a trónörököst. Július 28.-án Asztria-Magyarország hadat üzent Szerbiának, ezzel kezdetét vette a "nagy" háború.

Négy év alatt, 1918-ig több mint 67 millió embert állítottak fegyverbe, a történelmi Magyarország 20 milliós lakosságából ez 3,8 millió katonát jelentett.

A háborúban 660 ezer katonánk esett el.

A hadba vonult magyar katonák 17%-a halt hősi halált, közel minden ötödik katonánk sebesült meg, és 19 %-a esett hadifogságba.

Ez azt jelenti, hogy minden második térhetett csak haza a háborúból. E számok csupán a fronton elesetteket takarják, ehhez hozzá kell még számolni a hadifogságba esetteket, ami a történelmi Magyarország tekintetében 743 ezer fő. 20-25%-uk sohasem látta többé szeretteit.

1915- ben, amikor az Osztrák-Magyar-Monarchia már hatalmas veszteségeket szenvedett el az orosz, szerb fronton, és újabb front nyílt meg az Isonzó mentén, báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy, levélben kérte Tisza István miniszterelnököt, hogy az elesett hősök emlékére országszerte állítsanak emlékműveket.

A miniszterelnök ezzel kapcsolatban törvényjavaslatot terjesztett be és fogadtatott el a képviselőházzal az 1917-ben.

E szerint: „Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak a nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel. A rendelkezés értelmében a települések vezetői még a háború alatt elrendelték az emlékművek felállítását, bármilyen szűkös keretek között éltek is ekkor már a hátországban.

A hősi emlékművek emelése lassan haladt. A háború, a forradalmak és az idegen katonai megszállás, illetve a gazdasági nehézségek akadályozták a megvalósulást. Ennek köszönhető, hogy településünkön az emlékmű felállítása csak 1942-ben történt meg.

A nagy háborúból Tuzsér aktívan kivette a részét. A falunak 29 hősi halottja volt.

Lónyay Pálma grófnő naplója szerint 1914 augusztus 15-től jöttek tömegesen a behívók Tuzsérra.

Elsőként férjét Odescalchi Zoárd huszárkapitányt hívták be, aki ezredével a császári és királyi 10. huszárregimenttel a szerb hadszíntérre ment.

A tuzséri fiatalok a munkácsi, császári és királyi 65. gyalogezredhez, a szintén munkácsi királyi 11. honvéd gyalogezredhez, valamint a nyíregyházi császári és királyi 14. huszárezredhez vonultak be, a mozgósítás után pedig ezekben az alakulatokban harcoltak.

"Csak az asszonyok és gyerekek maradtak otthon, a férfiaknak három nap alatt be kellett vonulni. Kiürült a falu, a ház... Lelkesen ment mindenki"- írta a grófnő naplójában. A falu első halottja Csontos Menyhért közhuszár volt, aki 1914. augusztusában esett el Galíciában, az oroszok ellen. Lónyay Pálma grófnő, miután ápolónői tanfolyamot végzett, a kastély északi szárnyépületében 12 ágyas kórházat alakított ki, ahová az ungvári tartalékkórház küldte a betegeket.

A kórházban egyébként mindig jóval többen voltak, mint a befogadóképessége engedte volna. Sokszor szalmazsákokon feküdtek a sebesültek. 1914-től 1918. dec. 31.-éig fogadtak sebesülteket. A négy év alatt 280 sérültet ápoltak és gyógyítottak meg a tuzséri magánkórházban. Voltak itt betegek Galíciából, és a nagy Magyarország legkülönbözőbb településeiről, de leginkább a környező településekről.

A kórház utolsó lakója a haslövésben meghalt tuzséri, Márton Gyula volt.

A falu fogadta a galíciai menekülteket is, mintegy kétszáz embert helyeztek el. Közöttük bukovinai csángók is voltak, akikről a grófnő mindig kedves szavakkal emlékezett.

Kijutott a részünk a gorlicei áttöréshez felvonultatott német beszállásolásból is, a falu több pontján szállásolták el a német katonákat, akiket a lakosok szívesen fogadtak. Amikor pedig katonavonat gördült be a tuzséri állomásra mindig virággal köszöntötték az érkezőket. A katonák nagyon örültek virágoknak.

Sokan azt hitték, hogy Tuzsér az utolsó magyar állomás, ezért gyakran leugráltak a vonatról, hogy egy marék magyar földet vihessenek magukkal a frontra. "Magyar földön akartak pihenni, ha elesnének"- írta a grófnő.

Aztán a háború véget ért, az Osztrák-Magyar Monarchia széthullott, a háborút lezáró békével, pedig bekövetkezett nemzetünk fájdalma: Trianon.

Új időszak kezdődött a magyarság életében.

Emlékezzünk ma azokra ,akik hősi halált haltak az I. világháborúban. Emlékezzünk azokra a hősökre akik hazatértek.

Emlékezzünk azokra a hősökre, akik végigszenvedték a hadifogságot, vagy a kényszermunkát.

Emlékezzünk azokra a hősökre akik hazatértek ,de az akkori politika üldözöttjei voltak.

Végül, de nem utolsósorban emlékezzünk azokra a hősökre, akik a trianoni békének csúfolt diktátum miatt elszakíttattak az anyaországtól, de az elnyomás, üldözés, és nyomor ellenére is megmaradtak magyarnak, és megtartották gyermekeiket is magyarnak. Akik az elmúlt rendszer évtizedei alatt vállalták a megaláztatást, és csak azért is magyarrá nevelték gyermekeiket.

Ők is hősök voltak, mert éltek, tettek a hazáért, és életükkel példát adtak nekünk utódoknak.

Hajtsunk ma fejet az ő emlékük előtt is.

 

Isten éltesse a magyarságot!

Képek a galériában