Tuzsér címer

  • Határtalanul Erdélyben 2018.05.14-18. Úti beszámoló



A Határtalanul Erdélyben program keretében a Tuzséri Lónyay Menyhért Általános Iskola és a tiszabezdédi tagintézménye 7. osztályos tanulói öt felejthetetlen napot tölthettek Erdélyben.

2018.05.14-én reggel indultunk, és az ártándi határátkelőnél léptük át a magyar-román határt. Első utunk Nagyváradra vezetett, ahol rövid városnézés következett. A várban éppen felújítás folyt, így csak kívülről csodálhattuk meg az épületet. Következő állomásunk Nagyszalonta volt, ahol a Csonka toronyban működő múzeumban Arany Jánosról készült festményeket, képeket, a költő személyes használati tárgyait ismerhettük meg. A legfelső szinten interaktív játékokat is kipróbálhattunk. Utunkat a Királyhágón át folytattuk. A buszról leszállva gyönyörködtünk a táj szépségében. Kalotaszeg és Bánffyhunyad érintésével Kolozsvárra érkeztünk. Itt megtekintettük Mátyás király szülőházát, a hatalmas méreteivel lenyűgöző Szent Mihály- templomot, majd a mögötte lévő téren található Mátyás- szobrot. Tordán áthaladva megérkeztünk Aranyosgyéresre a Hotel Tiverbe, ahol finom vacsorával vártak, és a kényelmes szobák biztosították az első nap fáradalmainak kipihenését.

Másnap elsőként Marosvásárhelyt, a székelység ősi központját kerestük fel. A város főterén, a Rózsák terén megcsodáltuk a magyar szecesszió két csodálatos épületét: a Városházát és a Kultúrpalotát. A valahai Városháza ma a magyar elöljáróság, míg a másik továbbra is a kultúra fellegvára. Hangversenytermében éppen zenekari próba volt, amibe belehallgathattunk. Az épület legfőbb látványossága a Tükörterem. Díszes ablakfestményein székely balladák és eredetmondák alakjai tűnnek fel. Könyvtárában a sok értékes könyvek között megtalálható például Kőrösi Csoma Sándor tibeti-angol szótára is. Parajdra érve nem hagyhattuk ki a sóbánya megtekintését. Előbb a bányabusz szállított egy darabig, majd hosszú lépcsősoron értünk le a hajdani tárnába. A hatalmas területen játékok sokasága fogadja a gyerekeket, ahol hasznosan tudják eltölteni az időt. A tárna egyik végében egy kis kápolnát is kialakítottak. Itt még napjainkban is folyik a sóbányászat, de tisztító berendezés híján csak utak sózására, illetve szarvasmarhák etetésére használják. Parajdot elhagyva Szováta felé vettük az irányt, hogy megtekintsük a gyógyhatásáról messze földön híres Medve-tavat. A tó egy korábbi kaszálórét helyén keletkezett, ahol egy azon lévő víznyelő elzáródott, és a területét elárasztották az ide futó patakok. A vízben található só koncentrációjának köszönhetően a fürdőzők lebegnek a víz felszínén. Másik különlegessége a tónak a heliotermikus jelenség, ami azt jelenti, hogy a víz melegsége nem a mélyből ered, hanem a Nap energiájából, ugyanis a só tárolja a hőt. A Medve-tó a nevét onnan kapta, hogy egy lenyúzott medvebőrre emlékeztető a formája. A Medve-tótól nem messze sétáltunk a Vörös-tó illetve a Zöld-tó partján, amelyek jellemző színükről kapták a nevüket. E páratlan természeti szépségek után Korond felé indultunk, ahol a Forrás panzió színvonalas szobáit birtokunkba vettük.

A harmadik napon meglátogattuk a felsősófalvi iskolát, ahol csatlakoztak hozzánk az ibrányi iskola tanulói is. A helybeli gyerekek műsorral kedveskedtek nekünk, tanítójuk ízes magyar beszéddel bemutatta iskolájukat, az ott folyó munkát. Az ibrányi tanulók műsora után átadtuk ajándékainkat, majd folytattuk utunkat. A Bucsin-tetőn átkelve Gyergyószentmiklós felé indultunk, hogy elérjünk a Gyilkos-tóhoz. A tó látványát a vízből kiálló, megkövült fenyőcsonkok teszik félelmetessé, ugyanakkor lélegzetelállítóvá. Hihetetlen, hogy már több mint 150 éve ott vannak a vízben. E tó keletkezését úgy tartják, hogy egy leszakadt lejtő törmeléke áll a jelenség mögött, ami a völgyben magasodó fenyőfák életét pecsételte meg egy csapásra. A Gyilkos-tótól gyalog indultunk el e táj másik felejthetetlen látványossága, a Békás-patak szurdokvölgyéhez, a Békás-szoroshoz. A gyakran 200-300 méter magas hegyfalak között kanyargó szerpentin út szélén gyalogolva nem tudtunk betelni e természeti csoda látványával. Úgy gondoljuk, hogy ezt minden magyarnak látnia kellene! A Békás-szoros a Kárpátok ősi átkelőhelye, a túloldalon már Moldva található. Visszatérve szálláshelyünkre, a vacsora után Korondon a vásárban mindenki kedvére válogathatott az igényes kézműves ajándéktárgyak között.

A negyedik napon első állomásunk Székelyudvarhely volt, ahol sétánk során megnéztük a Városháza épületét, elidőztünk a Szobor-parkban, ahol erdélyi születésű híres emberek mellszobrait láthattuk, középen Csaba királyfival. Tovább folytatva utunkat átkeltünk a Hargitán. Hát az is valami csodálatos látvány volt! Újabb csoda várt ránk, amikor megérkeztünk Közép- és Kelet-Európa egyetlen vulkáni krátertavához, a Szent Anna-tóhoz. A 950 méter magasan a fenyőfákkal borított hegyoldal ölelésében megbúvó kerek tó látványa megbabonázott mindnyájunkat. Az idegenvezető ismertette a tó keletkezéséhez fűződő legendát, mely szerint egy Anna nevű lány megátkozta a kegyetlen várurat, aki a környék tizenkét legszebb lányát a hintója elé fogatta, és arra kényszerítette őket, hogy húzzák azt. Az Úr meghallgatta a lány imáját, és hatalmas égiháború kíséretében megnyílt a föld, elnyelve a várat tartó hegyoldalt. Amikor az ég haragja lecsendesedett, a vár helyén egy csodálatos tó keletkezett, amelyben tizenkét hattyú úszkált. A hattyúk a parton megrázták magukat, visszaváltoztak lányokká, és hazatértek. Anna azonban ott maradt, a tó közelében kápolnát építtetett, és imádkozással ott élte le az életét. Ezután az egykori Mohos-tó tőzeglápos területét kerestük fel. Az idegenvezető érdekes előadását mindenki figyelmesen hallgatta, a kijelölt útvonalon óvatosan haladtunk, mert arról letérve veszélynek lettünk volna kitéve. Ezután Csíksomlyóra utaztunk, ahol a kegytemplom megtekintése volt a program. Pünkösd előtti időszakban voltunk, így az úton többször találkoztunk zarándokokkal, akik a csíksomlyói búcsúra tartottak. A szállásunk felé még megálltunk Farkaslakán, s leróttuk tiszteletünket Tamási Áron síremléke előtt.

Az ötödik nap már a hazautazás napja volt, de látnivalókban nem volt hiány most sem. Először Fehéregyházán felkerestük Petőfi Sándor síremlékét. A fennmaradt írások szerint a segesvári csata előtt itt látták utoljára a költőt. Mi is elhelyeztük a megemlékezés koszorúját a síremléken. Következő állomásunk Segesvár volt. Itt sétát tettünk az Óvárosban, felmentünk a híres diáklépcsőn, megtekintettük az ott található régi és új iskolaépületeket, a templomot. Szép kilátás nyílt innen a városra. Hosszú buszozás után érkeztünk Zilahba. A zuhogó esőben sajnos csak a buszból tudtuk megnézni Ady Endre egykori iskoláját, ahol még ma is tanulnak a diákok. Erdélyi utunk utolsó állomása Szatmárnémeti volt, ahol egy buszos városnézés keretében láthattuk a város nevezetességeit. A csengersimai határátkelőnél több mint egy órás várakozás után magyar földre léptünk, s hamarosan fáradtan, de élményekben gazdagon tértünk haza.

Köszönet mindenkinek, akik lehetővé tették ezt a felejthetetlen utazást.